Közösségi és kulturális célú településfejlesztés: Új művelődési ház építése Mályinka településen
Magyar Falu Program Infóblokk

Köszöntjük Mályinka község weboldalán!

Felhívás- Rendészeti szakközépiskolában tartandó nyílt napról

Mályinka Község Önkormányzata, 2015.11.09 13:02

 

F E L H Í V Á S

A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÉS A MISKOLCI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA

KÖZÖS NYÍLT NAPOT TART A FELVÉTELIZŐK SZÁMÁRA

 

November 12-én 7.30-13.00 óra között tartjuk nyílt napunkat!

A Miskolci Rendészeti Szakközépiskolán rendőr szakmai képzés folyik. Nyílt napunkon bemutatásra kerülnek a rendészeti szakközépiskola oktatási helyszínei, de e mellett a felvételi végrehajtásának menetét is megismerhetik a látogatók, és felvilágosítást kaphatnak a rendőri hivatásról, valamint az érdeklődök fizikai erőnlétének mérésére is lesz lehetőség 12.15 órától.

Helyszíneink bemutatása, programok (7.30-12.00 óra között):

  • megyei rendőr-főkapitányság bűn- és baleset megelőzési bemutatója
  • megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi-technikai tevékenységének bemutatása
  • szituációs-, bűnügyi-, közlekedési-, csapatszolgálati-, határrendészeti szakkabinet
  • szituációs lőtér
  • informatika szaktanterem
  • tanulói szállás, teakonyha
  • konditerem
  • életmentő technikák
  • iskolai fegyverek, valamint az oktatásban használt egyéb eszközök.


A felvételi jelentkezésről és eljárásról részletes tájékoztatót tart a rendészeti szakközépiskola az érdeklődők számára, valamint az egészségi állapottal kapcsolatosan felmerült kérdésekre a rendészeti szakközépiskola orvosa (12.00-13.00 óra között) válaszol.

Kérjük látogatóinkat, hogy 9.00 óráig érkezzenek be a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolára (3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 78.).

 

A rendőrképzés, a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola és a felvételi iránt érdeklődőket várjuk nyílt napunkra!

 

F E L H Í V Á S

A 2016. ÉVBEN INDULÓ RENDŐR SZAKKÉPZÉSRE

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség tiszthelyettesi állomány utánpótlására, a rendészeti szakközépiskolákba jelentkezés orientálására toborzási tevékenységet végez.

 

Célkitűzéseink között szerepel többek között, hogy a fiatalok generációs tulajdonságainak megértése alapján, a pályára orientálás kommunikációjában olyan hatékony egységes szemlélet jöjjön létre, melyben a jelentkezők törekvéseit megerősítsük és motiváljuk, a rendőrség állományába kerülés és a rendészeti szakközépiskolába történő felvétel pozitív megerősítést kapjon. Továbbá szeretnénk elérni, hogy növekedjen a rendészeti szakközépiskolába jelentkezők száma.

 

A kommunikációs üzenetünk közvetítésének vezérmondatai, vezérgondolatai:

  • A rendőri életpálya biztos megélhetést jelent.
  • A rendőri hivatás biztos érték.
  • A rendőrség magabiztosságot ad.
  • A rendőrség a jövő.
  • A rendőri munkánál előnyt jelent a változatosság, és az értékek közvetítése.
  • A rendőri életpálya modell biztosítja a karrier lehetőségét.
  • A rendőri szolgálat a haza szolgálata.

 

 

A Rendőrség rendészeti szakközépiskolai, érettségire épülő, iskolai rendszerű, nappali tagozatos szakképzést indít az országos képzési jegyzékben szereplő rendőr tiszthelyettes szakképesítés megszerzésére. A végzettség a rendőrségnél tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó beosztás betöltésére jogosít.

 

A 2016. szeptember 1-jén induló képzés jelentkezési határideje: 2016. február 15.

 

A jelentkezés feltételei között szerepel többek között a jelentkezés évében betöltött 18. életév, a magyar állampolgárság, az állandó belföldi lakóhely, a büntetlen előélet és a hivatásos szolgálat vállalása. A felvételi döntésre az iskolai szakmai műveltségi teszt és a pályaalkalmassági vizsgálatok eredménye alapján kerül sor.

A részletes felvételi tájékoztatót és a jelentkezési lapot (jelentkezési egységcsomagot) az Országos Rendőr-főkapitányság (www.police.hu) és a rendészeti szakközépiskolák honlapjáról lehet letölteni. A felvételi eljárásról és a követelményekről a rendészeti szakközépiskolák tanulmányi osztályai, a megyei rendőr-főkapitányság humánigazgatási szolgálata, valamint a helyi rendőrkapitányságok adnak felvilágosítást.

 

A rendőri hivatást választó érdeklődők jelentkezését várják a rendészeti szakközépiskolák!

 

Pályaválasztásához sok sikert kívánnak Önnek a Rendőrség és a rendészeti szakközépiskolák.

 

    Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Humánigazgatási Szolgálat

 

A rendészeti szakközépiskolába orientáló toborzási feladatokhoz az adatlap itt letölthető!

http://malyinka.hu/uploads/Adatlap%20(2).docx